Egyéb

16. Médiabál – Győr, a csodák városa

Egy újabb év, egy újabb Médiabál. Idén 16. alkalommal rendeztük meg a győri Médiabált az Egyetemi Csarnokban. A bálteremmé alakított sportlétesítmény szolgált helyszínéül egy hajnalba átnyúló csodás estének, ahol a helyi és az országos média, valamint a művészet és gazdasági élet szereplői találkoztak. 2019-ben is számos újdonsággal készültünk, tovább emelve a bál színvonalát, melynek tematikája ezúttal „Győr, a csodák városa” volt.

A műsor az Akkordeon Harmonika Zenekarral, a Cantilena gyermekkórussal és a Győri Filharmonikus zenekar produkciójával kezdődött. A filharmonikusok kíséretében fellépett továbbá Bakonyi Marcell, Dallos Bogi és Boros Csaba. Nyitótáncként különleges és egyedi produkcióval lepte meg a közönséget a világhírű Győri Balett. A fellépők sorát színesítették az est további részében az egykori magyar Moulin Rouge dívái (Détár Enikő, Ladinek Judit, Fésűs Nelly), Járai Máté, a 64U Party Band, a Hoppáré, illetve a Smile Rock Circus.

Az est házigazdái a tavalyi Év Médiaszemélyisége díj nyertese, Ördög Nóra, és egy igazi Médiabál-veterán, Gönczi Gábor voltak.

A 2018-as Év Médiaszemélyisége díjat Istenes Bence kapta, aki hosszú utat járt be műsorvezetőként, s lett mára a magyar televíziós piac és közösségi média egyik legjelentősebb arca; ráadásul mindezt úgy, hogy ezzel párhuzamosan Németországban is komoly műsorvezetői pozíciókat testesít meg.

A bál szerves részévé vált a kezdetektől helyszínül szolgáló Széchenyi István Egyetem. Ennek megfelelően pedig az Év Médiaszemélyisége díj mellett a Széchenyi Alumni Díjat is átadták, mellyel az egyetemi élethez való jelentős hozzájárulását díjazták Dr. Markovszky György személyében.

 

Tovább olvasok

Presztízs-gála Pannonhalmán

Pannonhalmán immáron 17. alkalommal tüntették ki – színvonalas művészi produkciók kíséretében –  a régió legkiválóbb, példamutató cégeit és vállalkozóit, akik hozzájárultak a térség gazdasági sikereihez. A díjátadó ünnepségnek a Pannonhalmi Bencés Gimnázium díszterme, míg az ezt követő állófogadásnak a Viator étterem adott otthont.

Ezen az estén újabb hat sikeres vállalkozóval, üzletemberrel bővült a Presztízs-társaság:

  • az év vállalkozása: Andest Bt.
  • az év nagyvállalkozása: Erbslöh Hungária Kft.
  • az év üzletembere: Nagy László, a veszkényi Met-Na Kft. ügyvezető igazgatója
  • a megyei iparkamara innovációs Ikarosz-díja: dr. Bérces Attila
  • a korábbi díjazottakból alakult Presztízs Díjasok Társaságának kitüntetettje: dr. Rechnitzer János
  • Kamarai Presztízs-díj: a Wolf Orvosi Műszer Kft. elhunyt tulajdonosa, Farkas Szilárd kapta posztumusz; özvegye, Farkas Szilárdné Papp Judit vette át az elismerést.

Gratulálunk Nekik!

Fotó: Kisalföld

Tovább olvasok

Audi Hungaria Zrt. – IT Innovációs Nap – arculattervezés

A szeptemberi IT Innovációs Nap promotálására több PR eszközt is használt az Audi Hungaria Zrt. munkatársai körében. Így lehetőségünk nyílt a rendezvényhez kapcsolódó alapvizuál grafikai tervezésére, s a kapcsolódó termékek gyártására is.

Tovább olvasok

Elköteleződés egy fontos ügy mellett

Minden cég életében jelen van a társadalmi felelősségvállalás egy-egy formája. Első, de nem utolsó alkalommal júliusban néhány „bátor” kollégával a véradásban ismertük fel ennek lehetőségét, szükségességét.

Célunk, hogy magunk között és környezetünkben is erősítsük a segítségnyújtás jelentőségét, remélve, hogy aztán holnap még többen állunk egy jó ügy mellé…

Veled együtt! 🙂

Tovább olvasok

Szakma Sztár Fesztivál

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 11. alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivált. A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 43 szakmában közel 300 tanuló versengett 2018. április 23. és 25. között. Az esemény a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), valamint az V. SkillsHungary Nemzeti döntőjének a színhelye volt. A megnyitón beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László az MKIK elnöke.

Az XMEDITOR Autótechnika divíziója rangos megbízást kapott: mi szervezhettük meg az autószerelő tanulók versenyét. Standunkra ellátogatott Parragh László kíséretében Orbán Viktor miniszterelnök is. Őri Péter, az Autótechnika folyóiratunk szerkesztője fogadta a vendégeket.

A rendezvényről további információkat talál az esemény honlapján!

Tovább olvasok

Az XM az Audiban

Minden munkánkat úgy kezdjük, hogy igyekszünk megismerni partnerünket. Nincs ez másképp egyik legnagyobb és legrégibb ügyfelünkkel, az Audi Hungaria Zrt.-vel sem. Kiemelt ügyfélkapcsolati munkatársaink napi kapcsolatban vannak az audis kollégákkal. Míg a kommunikációért felelős munkatársunk már hajnalban gyűjti a híreket az Audi vezetőinek készülő napi sajtóválogatáshoz, addig stúdiónk egyaránt print és online grafikai munkákkal szolgálja ki a győri gyáróriás kommunikációs és marketing részlegét.

Ezúttal azonban úgy gondoltuk, hogy minden munkatársunk ismerje meg testközelből a világ legnagyobb motorgyárát, az ország egyik legnagyobb vállalkozását, Győr büszkeségét, a 25 éve nálunk élő Audi Hungariát. A jubileumi logót készítő grafikusaink, de az asztalos és autótechnika üzletágunk kollégái is örömmel és izgalommal készültek a gyárlátogatásra.

Tovább olvasok

Az új főapát benedikálása

A dolgok néha érdekesen alakulnak. Egyik hozza magával a másikat. Múlt novemberben döntöttünk úgy, hogy a rangos Presztízs-gálát felvisszük a szent hegyre.

Géza nagyfejedelem választotta ezt a helyet, azért, mert meg volt róla győződve, hogy Szent Márton a “Mons Sacer”, vagyis a “Szent Hegy” közelében született, így lett a 996-ban itt megtelepedő bencések számára a település neve Szent Márton hegye…

A Presztízs-díj minősége volt az XMEDITOR „belépője”, hisz olyan osztatlan elismerést váltott ki Várszegi Asztrik akkori főapátból, hogy amikor partnert kerestek Hortobágyi Cirill új főapát benedikálási ünnepségére, a fogadás megrendezését ránk bízták.

A hangulat méltó volt Pannonhalmához, az XM rendezvényszervezési kapcsolattartója a mellékelt fotón örökítette meg az ünnepi fogadás helyszínét.

Tovább olvasok

Nőnapi meglepi

Tulajdonképpen már nem is igazán meglepetés, a ház hölgyei évek óta megszokhatták, így már számítanak is arra, hogy a férfi kollégák valamivel kedveskednek nekik a Nőnap alkalmából.

Vehetnénk persze virágot (veszünk is), vagy valamilyen humorral fűszerezett fantáziadús ajándékot. Ha nem lennénk kreatívak!

De mi (ez esetben a férfiak) saját magunkat, pontosabban figyelmességünket kínáltuk a hölgyeknek egy teljesen hétköznapi szokás keretében.

Saját magunk által készített reggelivel fogadtuk a lányokat. Van, aki a helyiség berendezését vállalja magára ilyenkor, van, aki a beszerzést, egyikünk a kávét főzi, míg más teaszakértelmét és a különböző gyógy- és egyéb füvek, ízesítők, mézek nagy tudoraként ezeket kínálja.

Idén figyeltünk az egészséges életmódra és különféle ízletes ám annál egészségesebb étkeket készítettünk a lányoknak. Mi magunk pedig egy paraván mögött majszolgattuk el a magunknak főzött kevésbé egészséges, de annál laktatóbb és „férfiasabb” ételeket. 🙂

Tovább olvasok

ISO minősítés

Mondhatnánk, ma már természetes, és nem is illene dicsekedni vele, hogy időtlen idők óta nemzetközi minősítés szerint dolgozunk.

Természetes, ám mi nemcsak az ISO minősítést szereztük meg újra márciusban, hanem igényes megrendelőink minősítését is. Minden munkánkkal, minden nap.

Az ISO 9001:2015 szabvány alapján való működés szigorú keretet ad munkánknak. Leginkább mi magunk érezzük annak hasznát, hogy minden folyamatunkat nemzetközi sztenderdek szerint végezzük.

Kreativitás, minőségi szemlélet, kiváló tudással és tehetséggel megáldott munkatársak és szabályozott folyamatok. Ezek összessége az, amit partnereink az XM-faktornak neveznek, s aminek elengedhetetlen része az időnkénti szigorú megmérettetés.

Tovább olvasok

Büki csapatépítés

Hogy erről a belső rendezvényünkről miért nem készült kép, nem tudjuk. De egy kollégánkat megihlette a büki téli táj, és ezt örökítette meg fotóján.

És hogy hol vagyunk mi? Hát természetesen a szállodában, építjük az XM csapatot!! 🙂

Tovább olvasok