Híreink

Győrött mindig lesz Formula Student!

A Formula Student Hungary 2015 harmadik napján a verseny elérkezett a nagyközönség számára is látványosabb szakaszába, amikor a versenypályán az idővel is megküzdöttek az autók – méghozzá telt lelátó előtt.

Ugyancsak nagy érdeklődés kísérte sajtótájékoztatót, melyen dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora bejelentette: a versenyt rendező X-Meditor Kft-vel együttműködési megállapodást kötnek, melytől azt várják, hogy a Formula Student mozgalom, azon belül pedig kiemelkedően a győri Formula Student Hungary az eddigieknél is hatékonyabban szolgálja a Széchenyi István Egyetem felsőoktatási céljait, nemzetközi rangját és elismertségét. Az együttműködés célja az is, hogy példát mutatva az FS-tevékenységet integrálják hazai és nemzetközi szinten a műszaki felsőoktatási intézmények képzési rendszerébe. Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár üdvözölte a győri Formula Student Hungary fejlesztését, mely közös szándék a kormányzat, Győr városa, a Széchenyi István Egyetem, a helyi cégek (azon belül is különös tekintettel az Audi Hungariára), valamint a szervező XMEDITOR részéről egyaránt. Azaz Győrben mindig is lesz Formula Student!
Dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetemen működő Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja azt emelte ki, hogy az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. jól átgondolt befektetése az FSH támogatása, mely segíti azt, hogy kész mérnökök kerüljenek ki a felsőoktatásból. Szerinte egyébként a Formula Student Hungary olyan színvonalú verseny, ahová a világ minden tájáról szívesen jönnek. Az FS-mozgalom legrégebbi dizájnbírája, Pat Clarke úgy fogalmazott: szívéhez kétségkívül a győri rendezvény áll a legközelebb, amely szervezettségében a legjobbnak számít.

Tovább olvasok

Audis ügyvezetők előtt is bizonyíthattak

Ismét benépesült a Győr-Gönyű kikötő: az XMEDITOR szervezésében – az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. fő támogatásával – kezdetét vette a hatodik Formula Student Hungary!

Tizennégy ország negyvenhárom csapata, közel ezer egyetemista és főiskolás érkezett Győrbe. A magyarországi megmérettetésen az öreg földrész nyugati részét képviseli huszonegy csapat képviseli, ugyanennyi érkezett a kelet-közép-európai térségből, míg egy team Kanadából tette meg a nem éppen rövid utat. Reggel fél nyolckor kezdődhetett a regisztráció, ezt követően foglalhatták el helyeiket a csapatok, hogy aztán kezdetét vegye az autók technikai átvizsgálása és a tesztelés. A nyitónapon az időjárás mindvégig kegyes volt a résztvevőkhöz, az egyetlen pici fricskát a panorámafotó elkészítésekor pár percig csepegő eső jelentette – de ez nem rontotta el az FSH versenyén induló csapattagok és az önkéntesek hangulatát, sőt…
Az első nap kísérőrendezvényeként a szponzor workshop keretében a Continental részéről Michal Jurisa tartott előadást a Formula Student versenysorozatra tervezett gumiabroncsukról. A 2016-os évadra fejlesztett abroncs főleg a tapadási jellemzőiben lesz jobb az eddigieknél, valamint a külső átmérője csökken. Az átmérőcsökkentés és az átgondolt keverékkialakítás eredményeként majd 1 kilogrammot nyertek az abroncs tömegén. Ez nagy segítség a 13 colos kereket használó csapatoknak. Az előadást a versenyzők részéről nagy érdeklődés övezte.

Tovább olvasok

Megkezdődött a hatodik Formula Student Hungary!

Tizennégy ország negyvenhárom csapata, közel ezer egyetemista és főiskolás érkezett Győrbe.

A magyarországi megmérettetésen az öreg földrész nyugati részét képviseli huszonegy csapat képviseli, ugyanennyi érkezett a kelet-közép-európai térségből, míg egy team Kanadából tette meg a nem éppen rövid utat.

A nyitónap reggel fél nyolckor kezdődhetett a regisztráció, ezt követően foglalhatták el helyeiket a csapatok, hogy aztán kezdetét vegye az autók technikai átvizsgálása és a tesztelés. Az időjárás mindvégig kegyes volt a résztvevőkhöz, az egyetlen pici fricskát a panorámafotó elkészítésekor pár percig csepegő eső jelentette – de ez nem rontotta el az FSH versenyén induló csapattagok és az önkéntesek hangulatát, sőt…
Az első nap kísérőrendezvényeként a szponzor workshop keretében a Continental részéről Michal Jurisa tartott előadást a Formula Student versenysorozatra tervezett gumiabroncsukról. A 2016-os évadra fejlesztett abroncs főleg a tapadási jellemzőiben lesz jobb az eddigieknél, valamint a külső átmérője csökken. Az átmérőcsökkentés és az átgondolt keverékkialakítás eredményeként majd 1 kilogrammot nyertek az abroncs tömegén. Ez nagy segítség a 13 colos kereket használó csapatoknak. Az előadást a versenyzők részéről nagy érdeklődés övezte.

Tovább olvasok

Közösségi média kommunikáció

Cégünk évek óta végez közösségi média tanácsadást, tartalom menedzsmentet, Facebook-kommunikációs tevékenységet a kommunikációs tanácsadás részeként.

Tapasztalataink szerint a cégek egyre inkább kezdik megérteni, hogy a közösségi felületekhez felhasználói szintű hozzáértés üzleti célokra már nem elég, egyre inkább ki kell használni az egyéb online és offline csatornákkal való kiegészítési lehetőségeket, szinergiákat. Főleg azon vállalatok esetében, akik a fiatalokat kívánják megszólítani – akár termékeikkel vagy szolgáltatásaikkal, akár álláslehetőségekkel.

Egy frissen elkészített nemzetközi kutatása vizsgálta a fiatalok tartalomfogyasztási szokásait. A magyar fiatalok esetében kijelenthető, hogy lelkesen facebookoznak: 89%-uk számít „keményvonalas” felhasználónak. Ahhoz, hogy naprakészek legyenek, ismerjék a márkákat és a véleményvezéreket, folyamatosan a közösségi oldalakon kell lógniuk.
Munkatársaink tapasztalatai is ezt mutatják, hiszen az elmúlt években számtalan ilyen jellegű munkában vettünk részt. Dolgoztunk már a Hungexpo, a Győri Audi ETO KC, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az ORFK-OBB, a Győri Filharmonikus Zenekar, vagy akár a Formula Student Hungary közösségi média megjelenésein. Naprakész tudásunkkal a jövőben is azon leszünk, hogy segítsük partnereink online kommunikációját is.

Tovább olvasok

FS SYMPOSIUM – Videóösszefoglaló

Az FS Symposium az XMEDITOR által rendezett interaktív szakmai konferencia, amely idén nagy sikert aratott a nemzetközi résztvevők körében!

Az FS Symposium az XMEDITOR által rendezett interaktív szakmai konferencia, amely találkozóhelyéül szolgál az autóipar legnagyobb szaktekintélyeinek, a jövő mérnökgenerációját jelentő egyetemi hallgatóknak és a világ legnagyobb autóipari cégeinek.

Ennek a nagyszerű rendezvénynek a szervezőjeként célunk a felsőoktatás és az ipar együttműködésének elősegítése. 2015-ben kilenc előadó 162 résztvevőnek öt helyszínen tartott nyolc előadást, tizenkét alvállalkozó és öt szponzor (Audi Hungaria, Continental, AVL, Széchenyi István Egyetem és Mobilis) támogatásával.

A kétnapos konferencia fotó-, és videódokumentációjának elkészítéséért, idén az XM Pictures munkatársai feleltek. Jóvoltukból a rendezvényen készített képanyagok és forgatások alapján most elkészült az esemény összefoglaló videója, amely alapos részletességgel veszi végig a Symposium programjait.

A felvétellel bepillantást nyerhetünk a Symposium nemzetközi forgatagába ahol a nyitórendezvény mellett feltűnnek a workshopok, előadások és a Brain Teaser Game csapatjáték képei is. A szakmai elismert nemzetközi előadói mind készségesen álltak kamera elé, és a kérdésekre válaszolva, örömmel osztották meg véleményeiket, meglátásaikat és tapasztalataikat a közönséggel.
A számtalan pozítív visszajelzés helyszínen és utólag egyaránt biztosított minket, hogy a Symposiumot megéri folytatni, így ahogyan a videóban Pat Clarke is mondja „Gyertek az FSS-re” 🙂

 

Tovább olvasok

AOTV 2015 – A döntő

Az Autószerelők Országos Egyesülete (AOE) és az X-Meditor Kft. ismét megrendezte az autószerelő, autóelektronikai műszerész és az autószerelő-technikus tanulók országos tanulmányi versenyét.

Idén 57 háromfős csapat mérte össze tudását az autójavítás szakemberjelöltjei számára a későbbi munkáltatók támogatásával kiírt verseny első, elméleti fordulójában, majd közülük a nyolc legjobb csapat került a május 16-i döntőbe, melynek a verseny történetében először a győri Széchenyi István Egyetem adott otthont. Nyolc állomáson kellett a diákoknak bizonyítani szakmai tudásukat és rátermettségüket. A diákok magabiztosan teljesítették a félórás feladatokat, így a végeredmény nagyon szoros volt, a zsűri nem látott nagy különbséget a csapatok között, mindenki felkészülten érkezett és igazolódott, hogy megérdemelten jutottak be az országos döntőbe. Aki kilátogatott a szabadon megtekinthető versenyre, az ország 24 legjobb végzős autószerelő és autóvillamossági szerelő tanulójával találkozhatott.

Rendhagyó döntő

A hagyományokkal szakítva, az idei tanévben kétfordulós lett az AOTV. Először egy iskolai internetes elméleti fordulón kellett megmérkőzniük a csapatoknak, melyre a szervezők ellenőröket küldtek ki. A legjobb 8 eredményt elérő diákok – 3 fős csapatok – kerültek be a döntőbe, melynek először adott otthont a győri Széchenyi István Egyetem. A Közúti- és Vasúti Járművek Tanszék, a verseny társrendezőjének laboratóriumaiban és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban összesen nyolc állomáson kellett a versenyzőknek bizonyítaniuk szakmai ismereteiket és rátermettségüket.
Eredmények

Az első 3 helyezett sorrendje az alábbiak szerint alakult az összesen 400 pontos versenyen:
1. helyezett 

Bálint Martin, Horváth József, Kósa Tamás – Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Csonka János Tagintézménye (355 pont)

2. helyezett

Kőrösi Ádám, Vass Krisztián, Szabó Mihály – Kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola (354 pont)
3. helyezett

Landthaller Ede, Molnár Ferenc Máté, Nemere István – Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola (344 pont)
Autószerelők Találkozója – Autótechnika Akadémia

Az új helyszín lehetőséget adott arra, hogy a versenyt kísérő rendezvények egészítsék ki, így került be a tanulmányi verseny programjába az Autószerelők Találkozója – Autótechnika Akadémia és a Harley-Davidson bemutató. A versenyt támogató cégeknek lehetőségük nyílt megmutatni kínálati portfóliójukat a diákoknak, a tanároknak és az eseményre kilátogató szakembereknek. Miközben a laborfolyosón egy kisebb vásár kapott helyet, és a diákok serényen munkálkodtak az állomásokon, addig a folyosóról nyíló előadóteremben az Autótechnika Akadémia 30 perces „tanóráira” ülhettek be az érdeklődők.
A verseny nagyon jó hangulatban telt, a diákok nem csak versenyeztek, hanem tanultak is a nap folyamán. Sok pozitív visszajelzést kaptak a rendezők, de a nap hősei a tanulók voltak.

Gratulálunk a verseny résztvevőinek, a felkészítő tanároknak, iskoláiknak! Találkozzunk az AOTV 2016. évi versenyén!

Tovább olvasok

Sikeres döntő Sopronban

Negyedik alkalommal mérte össze tudását az ország 16 legjobb középiskolás asztalos csapata.

Az előző évekhez hasonlóan idén is a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem tanműhelyében zajlott a kétnapos gyakorlati forduló.A korábbi évektől eltérően idén azt a feladatot tűztük ki célul, hogy egy olyan bútor legyen a versenydarab, ami azon kívül, hogy elkészítése komoly kihívást jelent a döntőbe jutott csapatoknak, lehetőséget ad az ország legjobb asztalos tanulóinak egyfajta társadalmi szerepvállalásra is. Ezért vettük fel egy győri és egy miskolci autista intézettel a kapcsolatot, hogy az ott dolgozó terapeuták által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően megtervezzünk egy speciális munkaasztalt autizmussal élő gyermekek számára. Célunk az volt, hogy a verseny során elkészített munkaasztalokból minél több kerüljön intézetben tanuló autista gyermekekhez. A versenyző csapatok kitartó munkájának köszönhetően a tervünk maradéktalanul megvalósult: minden csapat piacképes termékkel zárta a kétnapos versenyt, melynek dobogós helyein a következő csapatok és tanulók végeztek:

1. Piarista Szakképző Isk.
(Pató Ádám, Kovács Gábor József, Rácz Béla Kenéz)
2. NYME Roth Gyula SZKI
(Mózer Gergely, Bodor Csaba, Samai Tamás)
3. Kaesz Gyula SZKI
(Béres Balázs, Murásik Árpád, Ubrankovics Péter)

Tovább olvasok

Húszévesek vagyunk

Ki gondolta volna 20 esztendeje, hogy milyen sikeres történet veszi kezdetét…

Cégünk, az X-PrintMeditor Lapkiadó, Oktatás- és Rendezvényszervező Kft. 1995. január 1-jén kezdte meg tevékenységét azzal a határozott elképzeléssel, hogy információkereskedelem lesz a cég legfontosabb tevékenységi köre. Ki gondolta volna akkor, hogy milyen sikeres történet veszi kezdetét.

Bár kétségkívül – ahogy minden más vállalkozásnak – voltak nehezebb időszakok is a társaság életében, a huszadik születésnap is pontosan kifejezi, hogy az XMEDITOR minden akadályon sikeresen túljutott, s folyamatosan megerősödve halad tovább, immáron „nemzetközi vizeken is hajózva” – újabb sikeres húsz esztendő reményében.

Tovább olvasok