MATV – Befektetés a jövőbe

xm-magyar-asztalos-tanulmanyi-verseny

MATV – Befektetés a jövőbe

Nem kérdés, hogy az oktatás, az utánpótlás-nevelés egy szakma jövőjének egyik legkiemeltebb témaköre, hiszen ennek fejlesztése tulajdonképpen befektetés a jövőbe. A Ligno Novum 2016-ban nem kevesebbel próbál a faipari oktatás, szakoktatás fejlesztése mögé állni, mint egy komplex programsorozattal a kiállítás szakmai napjain.

Az első napon az immár hatodik éve megrendezett Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny elméleti fordulóján 46 csapat 138 versenyzője mérkőzik meg azért, hogy a második fordulóba jutva a gyakorlatban bizonyíthasson majd a faipari cégek képviselői, a szakmai zsűri előtt. A verseny fő célja, hogy minél több fiatal ismerkedjen meg a korszerű asztalosipari megoldásokkal, hogy ezeken keresztül a tanulók közelebb kerülhessenek az asztalos szakma érdekességeinek, különlegességeinek elsajátításához; olyan szakmai impulzusokat kapjanak a fa- és asztalosipar területén alkalmazott eszközökről, berendezésekről, amelyek alapján kialakul a szakmai elkötelezettségük, és megerősödik bennük a mesterség szeretete, tisztelete.

MATV részletek a Magyar Asztalos és Faipar honlapján!

XMEDITOR

A kommentelés ennél a bejegyzésnél le van tiltva