Híreink

szechenyi-alumni-ujsagiras

Jogász tematikus szám

A Széchenyi Alumni Magazin idei első, tavaszi kiadványa jogász tematikus szám, amely – személyes visszaemlékezések, vélemények és élmények alapján – a győri Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar tevékenységével és terveivel ismerteti meg az olvasókat. Előszavában dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora célként jelölte meg, hogy a felsőoktatási intézmény állam- és jogtudományi kara a térség nemzetközileg is meghatározó képzési centruma legyen. Kitért arra is, hogy a győri egyetemi modellt is korszakos értékként jelenítik meg: intézményükben minden jogi tárgyat az Állam- és Jogtudományi Kar oktatói tartanak.

Dr. Dézsi Csaba András győri polgármester a köszöntőjében kiemelte, hogy a győri egyetemi jogászképzés 25. tanéve jeles évforduló a Széchenyi István Egyetem és Győr városának életében egyaránt. Annak tükrében is, hogy negyed évszázadnál azonban jóval nagyobb hagyománya van a helyi jogászképzésnek, hiszen az mintegy háromszáz éves gyökerekkel rendelkezik Győrben. A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar a képzés kiteljesedésével mára a régió jogi képzési centrumává vált, doktori iskolával, igazgatási alap- és mesterszakokkal bővült – és ahol ez idáig közel 1100 hallgatót avattak jogi doktorrá.

Tovább olvasok

XM – Home Office

Ilyen könnyen még soha nem segíthettünk egymáson!

Munkatársaink biztonságának érdekében ügynökségünk home officeban látja el feladatait mind szolgáltatásainkra, mind saját termékeinkre vonatkozólag. Sok minden változik most körülöttünk, azonban vannak kivételek.. Meglévő és új partnerként továbbra is maximálisan számíthattok ránk!?

Vigyázzatok magatokra, egymásra!?

Tovább olvasok

Médiabál 2020 – Gyökereket és szárnyakat!

2020-ban már 17. alkalommal rendeztük meg a győri Médiabált az Egyetemi Csarnokban. A hajnalig nyúló rendezvényen képviselte magát a helyi és az országos média, valamint a művészet és gazdasági élet szereplői. A tematika a Széchenyi István Egyetem jótékonysági alapítványára utal. Az alapítvány célja a felvételt nyert, ám hátrányos helyzetű kiemelkedő tehetségek felkarolása és az ugyancsak egyedülálló tanulmányi eredményekkel végzett friss pályakezdők támogatása.

A műsort Lábas Viki (Margaret Island) nyitotta Eső című dalával, az Egyetemi Zenekar kíséretével. Nyitótáncként idén is különleges és egyedi produkcióval lepte meg a közönséget a világhírű Győri Balett. A fellépők sorát színesítették az est további részében Sári Évi, Szulák Andrea, Ladinek Judit, 64U Party Band és Hoppáré. Járai Máté és Nagy Balázs színvonalas és rendhagyó produkcióval szórakoztatta a közönséget, míg az estét Dj Dominique bulija zárta.

Az est házigazdái Ördög Nóra és Fábián György voltak.

A 2019-es Év Médiaszemélyisége díjat idén két embernek ítélték oda. Vidus Gabriellának, az RTL Magyarország igazgatójának, illetve Werner Krisztinának, a Kisalföld főszerkesztőjének.

A bál szerves részévé vált a kezdetektől helyszínül szolgáló Széchenyi István Egyetem. Ennek megfelelően pedig az Év Médiaszemélyisége díj mellett a Széchenyi Alumni Díjat is átadták, mellyel Tarlós Istvánt, volt budapesti főpolgármestert díjazták.

Tovább olvasok