Publikálva: Jan 1970

08.23._22-49-09_IMG_4209_LR_2000px_by_Polcz_Peter

Hatalmas érdeklődés mellett német győzelem

Véget ért a Formula Student Hungary 2015! Eddig soha nem látott érdeklődés mellett zajlott a verseny, melynek negyedik napja is a másodpercekkel folytatott küzdelem jegyében telt – látványos formában. Az autók és a közönség hangja csodás elegyet alkotott a győr-gönyűi kikötőben, még varázslatosabbá téve ezt a fantasztikus megmérettetést.

S bár valójában minden résztvevő nyer egy ilyen rendezvényen, azért azt sem szabad elfelejteni, hogy ez verseny is a javából. Egy olyan megmérettetés az egyetemisták és főiskolások számára, melyen csak tanulni lehet – hibákból és eredményekből, egyénileg és csapatban egyaránt.
A mezőny a zárónap estéjén a Széchenyi István Egyetem aulájába költözött, ahol a díjátadót rendezték. Tizenöt kategóriában hirdettek győztest, köztük természetesen összetettben, ahol a képzeletbeli dobogóra kizárólag német csapatok állhattak. A Formula Student 2015 fődíját a KA-Racing Electric nyerte, megelőzve a Rennstall Esslingen és a Running Snail Racing Team csapatát. Legjobb magyarként a Széchenyi István Egyetem színeiben az Arrabona Racing Team végzett, az előzetes számítások alapján – 43 induló közül – a 11. helyen.

A kategóriánkénti győztesek:

  • Manufacturing, cost and sustainability (gyártás, költséghatékonyság és fenntarthatóság): Rennstall Esslingen (Németország)
  • Engineering Design (mérnöki tervezés): Joanneum Racing Graz (Ausztria)
  • Business Plan Presentation (üzleti terv prezentáció): Bodensee Racing Team (Németország)
  • Effiency Award (hatékonyság): Metropolia Motorsport (Finnország)
  • Acceleration (gyorsulás): KA-Racing Electric (Németország)
  • Skid Pad (8-as körpálya): TUfast Racing Team (Németország)
  • Autocross (időmérő): KA-Racing Electric (Németország)
  • Endurance (tartósság): KA-Racing Electric (Németország)
  • Static Events Overall (statikus verseny): Joanneum Racing Team (Ausztria)
  • Dynamic Events Overall (dinamikus verseny): KA-Racing Electric (Németország)
  • Best Self-Made Vehicle Award (legjobb saját készítésű jármű): ULaval Racing (Kanada)
  • The Best Newcomer Team of FSH 2015 (legjobb újonc csapat): ULaval Racing (Kanada)
  • Video Special Award: E-gnition Hamburg (Németország)
  • Continental Special Award – Best presentation (legjobb prezentáció): Joanneum Racing Graz (Ausztria)
  • FORMULA STUDENT HUNGARY 2015 CHAMPION: KA-RACING ELECTRIC (NÉMETORSZÁG)
Tovább olvasok
08.22._13-03-24_IMG_2771_PS_LR_2000px_by_Polcz_Peter

Győrött mindig lesz Formula Student!

A Formula Student Hungary 2015 harmadik napján a verseny elérkezett a nagyközönség számára is látványosabb szakaszába, amikor a versenypályán az idővel is megküzdöttek az autók – méghozzá telt lelátó előtt.

Ugyancsak nagy érdeklődés kísérte sajtótájékoztatót, melyen dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora bejelentette: a versenyt rendező X-Meditor Kft-vel együttműködési megállapodást kötnek, melytől azt várják, hogy a Formula Student mozgalom, azon belül pedig kiemelkedően a győri Formula Student Hungary az eddigieknél is hatékonyabban szolgálja a Széchenyi István Egyetem felsőoktatási céljait, nemzetközi rangját és elismertségét. Az együttműködés célja az is, hogy példát mutatva az FS-tevékenységet integrálják hazai és nemzetközi szinten a műszaki felsőoktatási intézmények képzési rendszerébe. Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár üdvözölte a győri Formula Student Hungary fejlesztését, mely közös szándék a kormányzat, Győr városa, a Széchenyi István Egyetem, a helyi cégek (azon belül is különös tekintettel az Audi Hungariára), valamint a szervező XMEDITOR részéről egyaránt. Azaz Győrben mindig is lesz Formula Student!
Dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetemen működő Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja azt emelte ki, hogy az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. jól átgondolt befektetése az FSH támogatása, mely segíti azt, hogy kész mérnökök kerüljenek ki a felsőoktatásból. Szerinte egyébként a Formula Student Hungary olyan színvonalú verseny, ahová a világ minden tájáról szívesen jönnek. Az FS-mozgalom legrégebbi dizájnbírája, Pat Clarke úgy fogalmazott: szívéhez kétségkívül a győri rendezvény áll a legközelebb, amely szervezettségében a legjobbnak számít.

Tovább olvasok
IMG_7050_LR01_2000x

Audis ügyvezetők előtt is bizonyíthattak

Ismét benépesült a Győr-Gönyű kikötő: az XMEDITOR szervezésében – az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. fő támogatásával – kezdetét vette a hatodik Formula Student Hungary!

Tizennégy ország negyvenhárom csapata, közel ezer egyetemista és főiskolás érkezett Győrbe. A magyarországi megmérettetésen az öreg földrész nyugati részét képviseli huszonegy csapat képviseli, ugyanennyi érkezett a kelet-közép-európai térségből, míg egy team Kanadából tette meg a nem éppen rövid utat. Reggel fél nyolckor kezdődhetett a regisztráció, ezt követően foglalhatták el helyeiket a csapatok, hogy aztán kezdetét vegye az autók technikai átvizsgálása és a tesztelés. A nyitónapon az időjárás mindvégig kegyes volt a résztvevőkhöz, az egyetlen pici fricskát a panorámafotó elkészítésekor pár percig csepegő eső jelentette – de ez nem rontotta el az FSH versenyén induló csapattagok és az önkéntesek hangulatát, sőt…
Az első nap kísérőrendezvényeként a szponzor workshop keretében a Continental részéről Michal Jurisa tartott előadást a Formula Student versenysorozatra tervezett gumiabroncsukról. A 2016-os évadra fejlesztett abroncs főleg a tapadási jellemzőiben lesz jobb az eddigieknél, valamint a külső átmérője csökken. Az átmérőcsökkentés és az átgondolt keverékkialakítás eredményeként majd 1 kilogrammot nyertek az abroncs tömegén. Ez nagy segítség a 13 colos kereket használó csapatoknak. Az előadást a versenyzők részéről nagy érdeklődés övezte.

Tovább olvasok
08.20.-16_29-27_IMG_2067_by_Polcz_Peter

Megkezdődött a hatodik Formula Student Hungary!

Tizennégy ország negyvenhárom csapata, közel ezer egyetemista és főiskolás érkezett Győrbe.

A magyarországi megmérettetésen az öreg földrész nyugati részét képviseli huszonegy csapat képviseli, ugyanennyi érkezett a kelet-közép-európai térségből, míg egy team Kanadából tette meg a nem éppen rövid utat.

A nyitónap reggel fél nyolckor kezdődhetett a regisztráció, ezt követően foglalhatták el helyeiket a csapatok, hogy aztán kezdetét vegye az autók technikai átvizsgálása és a tesztelés. Az időjárás mindvégig kegyes volt a résztvevőkhöz, az egyetlen pici fricskát a panorámafotó elkészítésekor pár percig csepegő eső jelentette – de ez nem rontotta el az FSH versenyén induló csapattagok és az önkéntesek hangulatát, sőt…
Az első nap kísérőrendezvényeként a szponzor workshop keretében a Continental részéről Michal Jurisa tartott előadást a Formula Student versenysorozatra tervezett gumiabroncsukról. A 2016-os évadra fejlesztett abroncs főleg a tapadási jellemzőiben lesz jobb az eddigieknél, valamint a külső átmérője csökken. Az átmérőcsökkentés és az átgondolt keverékkialakítás eredményeként majd 1 kilogrammot nyertek az abroncs tömegén. Ez nagy segítség a 13 colos kereket használó csapatoknak. Az előadást a versenyzők részéről nagy érdeklődés övezte.

Tovább olvasok