Publikálva: Jan 1970

asztalos

Sikeres döntő Sopronban

Negyedik alkalommal mérte össze tudását az ország 16 legjobb középiskolás asztalos csapata.

Az előző évekhez hasonlóan idén is a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem tanműhelyében zajlott a kétnapos gyakorlati forduló.A korábbi évektől eltérően idén azt a feladatot tűztük ki célul, hogy egy olyan bútor legyen a versenydarab, ami azon kívül, hogy elkészítése komoly kihívást jelent a döntőbe jutott csapatoknak, lehetőséget ad az ország legjobb asztalos tanulóinak egyfajta társadalmi szerepvállalásra is. Ezért vettük fel egy győri és egy miskolci autista intézettel a kapcsolatot, hogy az ott dolgozó terapeuták által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően megtervezzünk egy speciális munkaasztalt autizmussal élő gyermekek számára. Célunk az volt, hogy a verseny során elkészített munkaasztalokból minél több kerüljön intézetben tanuló autista gyermekekhez. A versenyző csapatok kitartó munkájának köszönhetően a tervünk maradéktalanul megvalósult: minden csapat piacképes termékkel zárta a kétnapos versenyt, melynek dobogós helyein a következő csapatok és tanulók végeztek:

1. Piarista Szakképző Isk.
(Pató Ádám, Kovács Gábor József, Rácz Béla Kenéz)
2. NYME Roth Gyula SZKI
(Mózer Gergely, Bodor Csaba, Samai Tamás)
3. Kaesz Gyula SZKI
(Béres Balázs, Murásik Árpád, Ubrankovics Péter)

Tovább olvasok